A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után Sólymos Szilveszter Kőszegen tanított. Egyik éjjel két diákja átkerekezett Ausztriába. Ez kapóra jött a hatalomnak, menten ügyet konstruáltak, mondván, biztos az atya küldte ki a fiúkat nyugatra egy rádióadóért. Hosszas kihallgatások után a helyi fő ÁVO-s kijelentette: "Sólymos, a maga ügye hajócsata a lavórban, de mivel nem tagadja, hogy a rendszer ellensége, a gyerekeket ellenünk és a béke ellen neveli. Mi a szemetet nem azért szedjük össze, hogy magát kiengedjük. Jegyezze meg: itt fog megrohadni, ha már ide bejött. De vigasztalódjon, minden papot kiirtunk."
Az igazi szerzetes
- Ezekkel az útra bocsátó szavakkal indultam el Kőszegről. Először a budapesti Fő utcába, majd a Markóba vittek, ahol életfogytiglanra ítéltek, és a Gyűjtőbe kerültem -kezdte az emlékezést a nyolcvanöt éves Szilveszter atya. - Ott az egyik kihallgató tiszt arról tartott "előadást", hogy én itt bent igazán jó szerzetes lehetek. A hármas fogadalmat említette. Cinikusan sorolta: "Szegénység? Hát itt magának semmije sem lesz. Tisztaság? Nőt se lát itt. Engedelmesség? Próbáljon meg nem engedelmeskedni!" Elgondolkodtam: bármennyire furcsa a körülmény, de az Úristen valóban megengedi, hogy a teljes szerzetesi életet átélhessem.
Sólymos Szilveszter a kommunista börtönben töltött közel hat év alatt számos borzalmat élt át. Egy alkalommal például a politikai tiszt dühösen kirángatta egy társával a könyvkötő-műhelyből - ott dolgoztak - a kerengőre, ahol azonnal a falhoz állították őket. Akkor már seregnyi rab strázsált ott, középen pedig egy társuk összerogyva. A börtönparancsnok ordibálva közölte velük, hogy most végig kell nézniük, miként bánnak el azzal, aki szökni merészel. Erre, amilyen kegyetlenül csak lehetett, gumibotzáport zúdítottak a középen remegő szerencsétlenre. Közben a parancsnok még nagyobb kíméletlenségre biztatta őket, úgyhogy a végén halálra verték a szökött rabot.
Láncra verve
- Volt egy másik szökés is, akkor is kivezényeltek bennünket a folyosóra, ahol végig gumibotokkal, nadrágszíjjal felszerelkezett ÁVO-sok sorakoztak. Ahogy elmentünk előttük, teljes erőből vertek végig mindegyikünket. Egy alkalommal valami "szabálysértés" miatt láncra vertek engem is. Annyira szorosra húzta az őr a kötést, hogy rövid időn belül elájultam. Erre leöntött egy vödör vízzel, és odamotyogta, hogy máskor tartsam be a "szabályt".
"Az Úristennek terve volt ezzel"
Komoly hitű emberek is összeomlottak odabent. Nekem, úgy látszik, erősebbek voltak az idegeim, pedig borzasztó éjszakákat éltem át. Főleg az viselt meg, amikor hallottam a verések közbeni fájdalmas sikoltozásokat, a láncra vertek ordítozásait. A magánzárka könnyebb volt, ott tudtam magamban lelkigyakorlatot tartani, imádkozni. Könnyebb volt, mint olyan emberrel együtt tölteni a napokat, akivel nem lehetett mit kezdeni, mert mondjuk nem érdekelte más, csak az otthon maradt lovai. |
