B.- Február 25-e van, ez a nap néhány éve már a kommunizmus áldozatainak emléknapja, figyelmes hallgatóink napok óta tudják, már ma délután 5 órakor a Terror Háza Múzeum előtt gyertyát gyújtunk azoknak emlékére, akik a II. Világháborút követően hadifogolyként, málenkij robotra elhurcolt civilként, vagy politikai elitéltként kerültek a Szovjetunióba. 700- 800 ezerre teszik számukat, több százezren közülük soha nem tértek haza. Az emléknap alkalmából időszaki kiállítás nyílik a Terror Háza Múzeumban, Rabszolga sorsra kényszerítve címmel. A tárlatot Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitja meg. Schmidt Máriával a múzeum főigazgatójával beszélget Nagy Katalin.
R. Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum igazgatója. A kiállításnak az címe, hogy Jaj a legyőzötteknek. Ez nagyon-nagyon régi mondás, ez a veviktisz arra a iszonyú kemény korra volt jellemző, most pedig a XX. században vagyunk nem?
Schmidt Mária: Szerencsére már a XXI-ben vagyunk, de az a történet amit fel szeretnénk idézni, azoknak az embereknek a sorsa aki a XX. század közepén egy nagyon súlyos világháborús veszteség után a legyőzöttek sorsát voltak kénytelenek osztani, és azért választottuk ezt címet, hogy érzékeltessük, hogy milyen szörnyű nemzeti tragédia volt az, hogy másodszorra is vesztesként kerültünk egy világháborúból ki és hát nagyon nagy árat fizettünk. Több mint 700 ezer embert elvittek, szovjet kényszer munkatáborokba, akiknek egy része mintegy 350 ezer ember nem tért vissza soha, akik visszatértek és egész életükben őrzik ennek az emlékét, őrzik ezeket az iszonyú tapasztalatokat álmaikban, élelmeikben zsigereikben.
R.- Ez az szám ez biztos, ezt honnan lehet tudni, mivel lehet bizonyítani?
Schmidt Mária: -Nézze a 700-800 ezer fő között vagyunk nem tudunk biztos számot mondani. Ez a nagy szám nagyon nagy szám ez magában foglalja azokat akik hadifogolyként kerültek szovjet láger rendszerbe, és azt nagyon sok civilt akit elvittek, ezen belül vannak olyanok akik politikai elítéltként vittek el az ő számukról se tudunk semmit. Annyi biztos, hogy 30 ezernél többen voltak. A civileknek a számát kb. 200 ezerre tesszük, és 550 ezer az orosz adatok szerint a kint lévők számba, ebben természetesen a civil elhurcoltak nincsenek beleszámítva, azok akik szörnyű nehéz körülmények között már a vagonokban elvesztették az életüket, a gyűjtőtáborokban elvesztették az életüket, kiszállítás közben meghaltak.
R.- Csak a szám megállapításánál van újdonság, vagy van más olyan forrás ami bővebben beszél mesél arról, hogy mi történt ezekkel az emberekkel?
Schmidt Mária: -Hát most már maguk a túlélők is elkezdtek beszélni, tulajdonképpen amikor visszajöttek a 40-es évek végén, többségük az 50-es évek közepén, azok hosszú évtizedeken keresztül nem is merték elmondani, hogy min mentek keresztül, nem is volt szabad erről beszélni, a társadalom másik része meg nem merte őket megkérdezni, mert hát mindenki félt abban az időszakban. És csak most kezdik el elmondani, csak most merik feltárni mindazt a szörnyű sorsot amit elszenvedtek, és hát ezeknek az embereknek a visszaemlékezései mostanában kerültek el a közfigyelemnek az előterébe. Ezen kívül persze dokumentumok is előkerültek, hiszen a szovjet birodalom felbomlása után Oroszország sokkal több hajlandóságot mutat arra, hogy ezekkel a korszakokkal kapcsolatos iratanyagokat is a kutatás számára hozzáférhetővé tegye.
R.- itt a kiállításon mit láthatunk, mit tettek Önök láthatóvá, érzékelhetővé ebből?
Schmidt Mária:- Látni fogunk például egy olyan listát, ahol Magyarország összes települése szerepel, és ahol tudjuk ott beírtuk, hogy arról a településről hány embert vittek el, ezen kívül megszólalnak a túlélők, válogattunk az ő visszaemlékezéseiből, a tudomány és a kutatás jelenlegi állását tükrözően megpróbáltuk összefoglalni mindazt amit erről a korszakról tudunk, és vetíteni fogjuk Sára Sándornak a 12 órás dokumentumfilmjét aminek az címe, hogy "Nehéz sorsú emberek" és amit még sehol nem lehetett látni. Ezt a filmet szándékaink szerint folyamatosan lehet majd látni a fenti kiállító teremben. Minden esetre a számokból nyilvánvaló, hogy a II. Világháború végén a magyar lakosság nagy része egy új megszállást kellett, hogy átéljen, a Vörös hadsereg ebbe az országba úgy érkezett meg, hogy ezt az országot elfoglalta, és sajnos itt is maradtak. Méghozzá majdnem fél évszázadig.
R,.- De ma még sokan azt mondják, hogy az felszabadulás volt?
Schmidt Mária: Hát lehet játszani a szavakkal, lehet azt mondani, hogy addig felszabadulás volt amíg megérkeztek, aztán egy perccel később amikor úgy döntöttek, hogy maradnak, attól kezdve már megszállás volt. Szerintem nem érdemes a szavakkal játszani, szerintem Magyarországon a lakosság jelentős része szörnyű nemzeti tragédiaként élte meg, hogy egy új megszálló érkezett, egy olyan megszálló amely válogatás nélkül megerőszakolta az asszonyokat, össze-vissza rombolt mindent, elrabolt mindent ami mozdítható volt, és a munkaképes embereket pedig elvitte kényszermunkára. Én azt gondolom, hogy nagyon-nagyon sok magyar család megszenvedte ezt az időszakot, és arra kérek mindenkit, hogyha úgy gondolja, hogyha ő nem is osztozott ezeknek az embereknek a sorsában, érezze át a fájdalmát és egy kicsit több empátiát mutasson ebben az irányban.
Schmidt Máriával a Terror Háza Múzeum főigazgatójával Nagy Katalin beszélgetett. |
