SAJTÓ ÉS VISSZHANG
Gyurcsány-vizit a Terror Házánál: bejelentkezés nélkül

[2005-02-25 - MTV - ]

Gyurcsány-vizit a Terror Házánál: bejelentkezés nélkül, gyalog

 
A kormányfő a nyitás előtt érkezett, szerény virágcsokrot helyezett el, egy percig némán állt az emléktábla előtt, majd távozott.
Előzetes bejelentés nélkül felkereste Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a budapesti Terror Háza Múzeumot. A miniszterelnök szűk fél órával a múzeum megnyitása előtt gyalog érkezett az épület Andrássy útra néző homlokfalán lévő emléktáblához. Szerény virágcsokrot helyezett el, egy percig némán állt az emléktábla előtt, majd távozott.
László Boglár kormányszóvivő közölte, hogy Gyurcsány Ferenc természetesen miniszterelnökként, nem magánemberként rótta le kegyeletét az áldozatok előtt. A szóvivő elmondta: a kormányfő célja az emlékezet virágának elhelyezése volt, így a múzeum kiállítását nem tekintette meg.
A miniszterelnök üzenete a kommunizmus áldozatainak emléknapján:
"Magyarország a rendszerváltással elkezdte a jövőt, de másfél évtized kellett ahhoz, hogy le tudja zárni a múltat. Mert mindehhez arra volt szükség, hogy a történelem a nemzet közös nevezője legyen, és ne világnézeti alapon más és másképp elbeszélt események krónikája. Az új Magyarország akkor születhet meg, ha szembenézett a régivel: azzal, amely aktívan szerepet játszott a Holocaustban, és azzal, amely sok százezer honfitársunk életét tette tönkre, vagy vette el a kommunista diktatúra évei alatt.
Áldozat és áldozat között nincs különbség, mint ahogyan zsarnokság és zsarnokság között sincs: mindegy, hogy bal-, vagy jobboldali eszme kisajátításából született-e meg.
A ma élő magyarok nemzedéke nem felelős a múlt bűneiért, de kötelességünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. Ez demokrataként, a szabad Magyarország polgárként jogunk, hazafiként kötelességünk, emberként pedig becsületbeli ügyünk.
Az ország miniszterelnökeként, az új baloldal politikusaként és apaként fejet hajtok a kommunista diktatúra minden áldozata előtt."


      vissza



 




  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.



www.lakossagcsere.hu www.svabkitelepites.hu www.xxszazadintezet.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.orwell.huwww.koestler.hu www.magyarforradalom1956.hu www.szexualisforradalom.hu www.magyarholokauszt.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu http://www.habsburg.org.hu
       Adatvédelem  |  Impresszum