SAJTÓ ÉS VISSZHANG
Emlékezés a terror áldozataira

[2005-02-26 - Népszava - ]

Országszerte megemlékezéseket tartottak a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A budapesti Terror Háza Múzeumban kiállítás nyílt a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt több százezer magyar emlékére.

 
A megnyitón az államfő úgy fogalmazott: milliók szenvedésére, százezrek halálára, a túlélők fájdalmára emlékeztet ez a nap. Mindenkiben kell hogy legyen erkölcsi parancs hasonló szörnyűségek megakadályozására - mondta Mádl Ferenc. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is fejet hajtott az áldozatok emléktáblája előtt.
 
Emberek millióinak szenvedésére, százezrek halálára, a túlélők fájdalmára emlékeztet ez a nap - mondta a köztársasági elnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt magyar állampolgároknak emléket állító kiállítás megnyitóján a Terror Háza Múzeumban. Mádl Ferenc szerint a tárlat százezernyi áldozat jóvátehetetlen szenvedésének mementó-ja, amely áthatja az emlékezőket. Ma már nem bűn a megrendülés, az emlékezés, s közvetlenül nem is fenyeget a szörnyűségek megismétlődése, ám ehhez kevés a politikai és katonai szövetségek akarata, kell, hogy mindenkiben legyen erkölcsi parancs ehhez hasonlók megakadályozására -mondta Mádl Ferenc.
 
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az emlékezőkhöz írott levelében úgy fogalmazott: nem szabad számháborúba bocsátkozni a holokauszt és a kommunizmus áldozatairól, ez a nap az emlékezésé. Az Andrássy úton Összegyűlt tömeg füttyel fogadta a házelnök kihangosított beszédét. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a túlélők visszaemlékezéseit olvasta fel. Feltette a kérdést: mi értelme ötödik éve újra és újra emlékezni a múltra? Válaszában azt mondta: mert a múlt ismerete nélkül nem nőhet fel egy olyan fiatal generáció, amely visszautasít minden hasonló szörnyűséget. Utolsóként egy túlélő, Keményfi Béla kapott szót, s arról beszélt: 16 évesen hurcolták el a Szovjetunióba, s amikor szökni próbált, gerincen lőtték - hatvan éve bénán él, s még ma is szívében hordozza azoknak az emlékét, akik viszont soha nem térhettek haza. A megemlékezésen részt vett sok egykori Gulag-túlélő és politikusok, így Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
 
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap reggel emlékezett meg a kommunizmus áldozatairól, amikor egyedül, a múzeum megnyitása előtt érkezett az épület falán lévő emléktáblához: virágcsokrot helyezett el, egy percig némán állt, majd távozott. Az MSZP képviselőcsoportja a budapesti Honvéd téren helyezett el virágot a szovjet táborokban elpusztultak emlékére. A váci rabtemetőben a Fidesz helyi szervezete tartott megemlékezést.
 
MAGYARORSZÁGON 2000 júniusa óta emlékeznek február 25-én a kommunizmus áldozataira. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947. február -25-én szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával letartóztatták, majd 25 évi, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték.


      vissza



 




  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.



www.lakossagcsere.hu www.svabkitelepites.hu www.xxszazadintezet.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.orwell.huwww.koestler.hu www.magyarforradalom1956.hu www.szexualisforradalom.hu www.magyarholokauszt.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu http://www.habsburg.org.hu
       Adatvédelem  |  Impresszum