Ezt a tragédiát szovjet részről úgy leplezték, hogy az elhurcoltakat egyszerűen hadifogolynak nyilvánították, pedig a foglyok jelentős része nem katonaként, hanem civilként került fogságba - mondta a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetének tudományos főmunkatársa, aki Kun Miklós történésszel együtt a tárlat háttéranyagának összeállításában vett részt.
A történész hangsúlyozta: nem spontán, hanem szisztematikus folyamatról volt szó, a moszkvai vezetés már 1943-ban megtervezte, miként használják fel az ellenséges országok munkaerejét.
A moszkvai központi levéltár anyagait is kutató Stark Tamás elmondta: a szovjet fogságba esett magyarok száma 600-700 ezer lehetett, közülük legalább 250 ezren civilek.
A civilek összegyűjtése mindenhol más módon, eltérő félrevezetési taktikák alkalmazásával történt. Az elhurcoltak nevét szerinte össze lehetne gyűjteni a korabeli úgynevezett hadifogoly-híradókból, ezt a munkát még senki nem végezte el.
Stark Tamás elmondta, hogy a magyar foglyok többsége kényszermunkatáborban élt, és minden nagy beruházásban részt vett. Ott voltak a Bajkál-Amúr vasútvonal, a Bratszki erőmű, különböző csatornák, valamint a Kijevet Moszkvával, illetve a Moszkvát a Fekete-tengerrel összekötő utak építésén. Sok magyar dolgozott a Donyec-medence bányáiban, az Uraiban, sőt Közép-Ázsiában és északon, például Vorkután, Kolimán is.
A foglyok döntő többsége 1945 nyarán került ki az egykori Szovjetunióba; a szovjetek alapvetően munkaképes korú fiatalokat vittek el, az elhurcolt civilek átlagéletkora 25 év volt.
A 1947-48-as fő visszatérési hullám után, még 1955-ben is jöttek haza, a kényszermunkások harmada azonban soha nem láthatta viszont hazáját. Utóbbiak részben a Szovjetunióban, részben korábban, a romániai és egyéb tranzittáborokban és a kiszállítás közben pusztultak el.
Úgy tűnik, hogy a szovjetek az összes magyarországi térségre lebontott kontingenst határoztak meg, és bár ilyen szovjet parancsot nem látott, a civilek összegyűjtésének módjából arra lehet következtetni, hogy előírt létszámokat teljesítettek - mondta Stark Tamás.
A kérdés másik szakértője, Bognár Zalán történész, a Károli Gáspár Egyetem adjunktusa az MTI-nek elmondta: a nagy számú civil elhurcolását alapvetően a harmincmilliós emberveszteséget elszenvedő Szovjetunió hatalmas munkaerőhiánya indokolta.
Kifejtette ugyanakkor: a Szovjetunió a magyarokkal szemben hivatalosan nem mondta ki a kollektív bűnösség elvét, a gyakorlatban viszont alkalmazta. Sztálin 1943 tavaszán, Anthony Edén brit külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain kijelentette: "a magyarokat meg kell büntetni". Molotov szovjet külügyminiszter egy Edennek címzett későbbi levelében arról írt: nemcsak a magyar kormány, hanem kisebb-nagyobb mértékben a magyar nép is felelős a magyar hadsereg bűneiért.
A történész elmondta, hogy a civilek elhurcolásának három "apropója" volt:
Elsőként Kárpátalja Szovjetunióhoz csatolásával a térséget felszabadító negyedik ukrán hadsereg "gondoskodott" arról, hogy izolálják "a nép bizalmát nem bíró személyeket"; a 18 és 50 év közötti magyar és német civil lakosságból 30-40 ezer embert vittek hadifogolytáborokba.
Az elhurcolások második oka a Budapest, Debrecen és más városok ostroma utáni úgynevezett hadifogolylétszám-kiegészítés volt. Ennek hátterében az állt, hogy a szovjet csapatok az ostromok elhúzódását a védőseregek nagy létszámával indokolták. Budapest bevétele 51 napig tartott, a felső vezetésnek "hazudott" 180-200 ezer ember helyett azonban csak 75-80 ezren védték a fővárost. Azért, hogy el tudjanak számolni a hadifoglyokkal, Budapestről és környékéről az ostrom után, április közepéig csaknem 100 ezer embert gyűjtöttek össze a hadifogoly-létszám teljesítésére.
A harmadik ok Sztálinnak a német nemzetiségűek elhurcolására vonatkozó utasítása volt. A tervszámok teljesítése érdekében a Tiszaháton, Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében színmagyar nemzetiségű településekről is vittek el embereket; Zielbauer György történész korábbi számítása alapján 60 ezer személyt hurcoltak el. Volt olyan helység, ahol Hitler neve alapján, az r betűre végződő nevűeket választották ki, Pásztorokat, Bodnárokat és másokat hurcoltak el.
A történész elmondta: ő úgy becsüli, hogy 660 ezer volt a katonaként hadifogságba kerültek száma és 230 ezer civilt vittek el, tehát összesen csaknem 900 ezer ember hurcoltak el, szemben a Stark Tamás által közölt 700 ezres számmal.
A szovjetunióbeli kényszermunka áldozatainak emléket állító kiállításon bemutatják azt a dokumentumgyűjteményt, amelyet írott visszaemlékezésekből, illetve a túlélőkkel készített beszélgetésekből állított össze a múzeum. | 
