SAJTÓ ÉS VISSZHANG
Nehézsorsúak félelmei

[2005-03-25 - Reform - ]

Új Sára Sándor-dokumentumfilm - játékfilmes eszközöket is felhasznált a műben a rendező

 
- A diktátoroknak nagyon vigyázniuk kell, mert egy ideig meg lehet félemlíteni az embereket azzal: ha beszélsz, visszakerülsz a rács mögé! Az érintettek aztán mégis legyűrik a félelmüket és elmondanak mindent - nyilatkozta a Reformnak Sára Sándor filmrendező. Legújabb produkciója, a Nehézsorsúak című filmsorozata elsőként a Terror Háza Múzeum Rabszolgasorsra kényszerítve elnevezésű kiállítása keretében látható. Az alkotás témája a több mint háromszázezer magyar áldozatot követelő szovjetunióbeli gulágrabság. A tizennégy részes sorozatot hamarosan a Duna Televízió is műsorra tűzi.
 
Sára Sándor filmjének egyes beszélgetéseit még 1988-89-ben készítette. Ekkor még tapintható volt a félelem a túlélők részéről, emlékezett vissza a rendező. Szerinte a film éppen emiatt okoz feszültséget a nézőben. Hozzáfűzte: a diktatúra idején azzal fenyegették meg a túlélőket, hogyha beszélnek a gulágról, visszakerülhetnek oda. Ezt a traumát évtizedek múlva aztán mégis legyűrték, mert nem akartak úgy meghalni, hogy a szörnyűségeket ne ismerhesse meg az utókor. Sára elmondta: másfél évvel ezelőtt is készített interjúkat a témában, de azok már inkább anekdotázások voltak, mivel akkor már nem kellett félni a szavaktól.
 
A Nehézsorsúak című dokumentumfilm az „oral history" stílusában készült, tehát az adott történelmi eseményt a túlélők mesélik el. A rendező munkamódszeréről elmondta: nem keresi fel előre a beszélgetőpartnert és mesélteti kamera nélkül. Minden az adott interjúban derül ki; az elbeszélő mindig hatni akar. - A gulágfoglyok ugyanis számtalan megrázó megpróbáltatáson mentek keresztül, s amikor felidézik ezeket, akkor újból átélik a szörnyűségeket. Ez a nézőre is hatást gyakorol - mondta Sára.
 
A rendező kitért arra is, hogy játékfilmesként a dokumentumfilmjeiben is a dráma eszközeit használja a beszélgetések összeszerkesztésénél. Elmondása szerint saját gyerekkori világháborús élményei is szerepet játszanak abban, hogy olyan eseményeket dolgoz fel a szemtanúk és túlélők beszámolói alapján, amelyekhez a történészek a filmjei elkészítése előtt nem igazán nyúltak. Ilyen volt a második magyar hadsereg doni katasztrófájáról készített alkotása és ilyen a Nehézsorsúak című filmje is.
 
Pindroch Tamás


      vissza



 




  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.



www.lakossagcsere.hu www.svabkitelepites.hu www.xxszazadintezet.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.orwell.huwww.koestler.hu www.magyarforradalom1956.hu www.szexualisforradalom.hu www.magyarholokauszt.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu http://www.habsburg.org.hu
       Adatvédelem  |  Impresszum