SAJTÓ ÉS VISSZHANG
Magyar tragédia

[2005-04-14 - 168 Óra - ]

Rabszolgasorsra kényszerítve - ezt a címet adta a második világháború befejezésének 60. évfordulójához igazított időszaki kiállításának a Terror Háza Múzeum.

 
A tárlat visszafogottságában is megrendítő emlékmű - kései főhajtás mindazok előtt, akiket a háború alatt és után a Szovjetunióba hurcoltak, ott kivégeztek, börtönbe vetettek vagy fogolytáborokban Őriztek, dolgoztattak. Számuk még ma sem tudható bizonyosan, hiszen ezek az adatok csak a legutóbbi időkben váltak kutathatóvá, és bár a szovjet bürokrácia legendásan pazarlóan dolgozott, miként az egész rendszer, ez még tudósok nemzedékeinek ad komoly feladatot.
(A múzeum a maga eszközeivel igyekszik segíteni, a kiállításon kérdőíveken válaszolhatunk arra tudunk-e hadifoglyokról és/vagy polgári internáltakról. És mi, nyilván, tudunk: a kiállításon hétszázezerre teszik az így vagy úgy elhurcoltak létszámát, az pedig nem jeleni mást, mint hogy minden harmadik-negyedik magyar család érintett volt az ügyben. A miénk például alaposan: nagyapámat egynapos málenkíj robotra vitték, több hónap lett belőle, és így is csodás véletlen segélyével került elő, apám pedig öt év hadifogság után keveredett haza, aztán felkereste anyámat, aki akkor még egy másik hadifogoly felesége volt, hogy hírt hozzon neki a bajtársáról - egyikük se tudhatta abban a pillanatban, hogy így kezdődik az én történetem.)
Ez a tárlat tehát nem több - nem is kevesebb -, mint egy jajkiáltás. Egy végtelenbe futó vonatsín, nevek a falon, gulágszőnyeg, csajkahegy. Túlélők beszélnek a kivetítőn. Mi pedig állunk ott, nézzük az ártatlanul elhurcolt kisemberek százezreinek szenvedését, és azt ismételgetjük megrendülten magunkban: soha. soha, soha többé háborút!


      vissza



 




  Fejlesztette a
CENTER.HU Kft.



www.lakossagcsere.hu www.svabkitelepites.hu www.xxszazadintezet.hu www.xxiszazadintezet.hu www.terrorhaza.hu www.orwell.huwww.koestler.hu www.magyarforradalom1956.hu www.szexualisforradalom.hu www.magyarholokauszt.hu www.delvidekitragedia.hu przewoznik.terrorhaza.hu http://www.habsburg.org.hu
       Adatvédelem  |  Impresszum