Magyar tragédia 1945 címmel a Terror Házában kiállítás mutatja be a második világháború utolsó hónapjaiban, valamint a rákövetkez? id?szakban a Szovjetunióba hurcolt magyarok sorsát. A kiállításhoz kapcsolódóan naponta vetítik ugyanott Sára Sándor Nehézsorsúak cím? dokumentumfilmjét, melyet a fogolytáborok néhány túlél?jével 15 évvel ezel?tt forgatott, de csak most mutatták be. A Demokrata együtt emlékezik a rendez?vel.
- Hogyan került egymás mellé a kiállítás és a film?
- Amikor teljesen véletlenül hírét vettem ennek az id?szakos kiállításnak, azzal kerestem meg Schmidt Mária igazgató aszszonyt, hogy azt a sorozat esetleg hatékonyan kiegészíthetné. Találkozásunk szerencsésnek mondható, hiszen én nem tudtam a kiállításról, ? pedig nem is sejtette, hogy évtizedekkel ezel?tt én is ugyanezzel a témával foglalkoztam. A filmet május 2-t?l már a Duna TV is vetíti, 10-e körül pedig az Uránia filmszínházban is bemutatják.
- A Terror Háza egyben az ?sbemutató helyszíne is lett, hiszen a filmeket mind ez idáig nem vetítették. Miért e késlekedés?
- Annak idején a Történelmi Film Alapítványhoz pályáztam, ám annak ellenére, hogy jól tudták, 12 részesre terveztük a sorozatot és a költségvetése sem volt jelent?s - kijött volna 13 millióból -, a Történelmi Film Alapítvány mindössze 3 milliót adott, ami lényegében egy film elkészítésére volt elegend?. Rá kellett jönnöm, hogy elméletben lehet err?l beszélni, a gyakorlatban azonban nagyon kevés szó esik ezekr?l a történelmi eseményekr?l. Pedig minél el?bb fontos lett volna megszólaltatni a szemtanúkat, hiszen kevesen vannak már életben, azok zöme is 90 év fölötti. A mostani, 15 évvel kés?bbi két beszélgetésb?l sajnos már hiányzik a Kádár-korszak utolsó id?szakának drámaisága.
- Mivel bírta rá a megszólalásra a nyilatkozókat, akikben a 80-as évek végén bizonyára éltek még a korábbi félelmek?
- Ezeket az embereket azzal engedték el a táborokból, hogy soha nem beszélhetnek a velük történtekr?l, mert hamar visszakerülhetnek szenvedéseik színhelyére. Aki tehát abban a pokolban 10-12 évet lehúzott, nagyon meggondolta, beszél-e róla, még a családjának is. Az, hogy végül mégis rászánták magukat a megszólalásra, talán annak is betudható, hogy érezték, közel a pillanat, amikor koruk miatt már nem lesz lehet?ségük elmondani a velük történteket Elszántak voltak, mert annyi megaláztatást, embertelenséget, jogtalanságot kellett elszenvedniük, hogy azt minden fenyegetettség ellenére el akarták mondani. Ennek az id?szaknak a drámaisága és részben a félelme adta azt a feszültséget, amely benne volt az 1988-89-90-ben felvett elbeszélésekben. A Duna TV lehet?séget adott, hogy a történelmi interjúk tárában ?rzött filmekb?l és nálam lév? szövegekb?l összeállítsam az anyagot
- Hogyan talált rá ezekre az emberekre?
- Elég ha ismerünk néhány olyan személyt, akinek ez volt a sorsa, a többi jön magától, mert ?k aztán újabb neveket mondanak. Az elkészült beszélgetésekb?l már úgy válogattam, hogy különböz? típusú embereket állítottam egymás mellé, ezért került a sorozatba egyszer? paraszt, gazdálkodó, ápolón?, katonatiszt, ifjúkommunista, diák, levente. A másik kiválasztási szempont, hogy mindenki más-más oldaláról világítson rá erre a szörny? lágerpokolra, hiszen minden szörny?ség alapképlete azonos volt: valakit elfogtak, hamisan megvádolták, tanúk nélkül bíróság elé állították, szovjet törvények szerint elítélték, vagonba rakták, ezt megel?z?en megverték, megalázták, utaztatták néhány hétig, volt, aki a vagonból holtan esett ki. És még csak ezután jött a tábori élet szörny?sége, a kevés élelem, a rossz ruházat, a kizsigerel? munka, csoda volt, ha egyáltalán valaki életben maradt. Aztán Sztálin halála után jött a fordulat, amikor hazaengedték...
- ...itthon pedig a nép ellenségeként fogadták és megbélyegezték 1956-ban egy részüknek menekülni kellett, mert ismét ?ket tették meg b?nbaknak
- Félelmükre jellemz?, hogy 1956-ban csaknem mindegyikük félreállt, pedig megkeresték ?ket, hogy legyenek a faluban a nemzet?rség parancsnokai. Egy részük valóban elhagyta az országot, másik részük itthon maradt, visszahúzódott, ennek ellenére mégis el?vették.
- Rendez?ként nem viselték meg a forgatások, hiszen a vérforraló történetek hallatán sem tudott segíteni a megszólalóknak?
- Elmondhatom, hogy forgatócsoportunk mind az öt tagja depressziós lett. Legf?képp én, mert keveset kérdezek, csak leülök a beszélget?társam elé és megkérem, hogy meséljen. Er?sen át kell élnem a helyzetét, éreztetnem kell vele, hogy fontos, amit mond. Csak akkor szólok közbe, ha kiszalad a kazetta és emlékeztetem, hogy hol hagyta abba. Nem tartom jó módszernek, ha a kérdez? okosabb akar lenni, mint a mesél? és állandó közbeszólásával a tudálékosság látszatát kelti. Ezekb?l a másfél-három órás beszélgetésekb?l egy nap legfeljebb kett?t-hármat tudtunk készíteni, így ki lehet számolni, hogy a 200 összeállítás hány napot vett igénybe.
- Egy-egy beszélgetésrész 45-55 perc id?tartamú. Mivel nem színészekr?l van szó, mennyi utómunkálatra volt szükség a jelenetek vetíthet? formába hozatalához?
- Egy szuszra kijött bel?lük minden, mert noha még családi és baráti körben sem ejtettek szót a sérelmeikr?l, magukban számtalanszor újraélték. Szinte tollba mondták történetüket, olyan mélyen beléjük ivódott a szenvedés.
- Kiderült, hogy mi tartotta bennük a lelket a fogolytáborban?
- Legf?képp a hit, err?l Piacid atya, a hivatását felismer? lelkészként beszél is. A hit szó nem feltétlenül vallásos értelemben használatos, mindenkinél más-más formában jelentkezett Például abban, hogy minden áron haza akart kerülni, vagy úgy, hogy csak a másnapot akarta megérni, megint mások ártatlanságukat akarták bebizonyítani. Gyakori volt a másikra való odafigyelés, a kisebb közösségek létrehozása, az emberség megtartása az embertelenségben.
- Hány emberrel beszélt és hányan maradtak ki a sorozatból?
- A 13 részt több mint 200 beszélgetésb?l választottam ki. ?szintén szólva el is felejtkeztem err?l az anyagról, hiszen hasonló témakörben Magyar n?k a gulágon címmel már készítettem egy sorozatot, Transzszibériai álom címmel viszont szívesen forgattam volna játékfilmet. A cselekményben Szibéria legtávolabbi pontjáról megszökik egy magyar orvos, egy orosz és egy észt katonatiszt, tehát három nagyon kemény férfi, akik azt remélik, hogy kikerülhetnek ebb?l a szörny? pokolból. Olyan ellenfelek, mint a hideg, az éhség, a lakosság és az üldöz?k mellett ez azonban lehetetlen. Nem véletlen, hogy egy-két nagyon ritka kivételt?l eltekintve valóban nem lehetett megszökni Szibériából.
- Ez a megközelítés azért is jó lett volna, mert dokumentumaim még csak-csak létezik, de játékfilmet eddig kizárólag a gy?ztesek h?siességér?l, oroszokról, zsidókról, amerikaiakról forgattak, holott más nemzetiség?ek is ugyanazt szenvedték el Van-e kilátás a film megszületésére?
- Mivel csak a gy?ztesnek van joga a fájdalmairól és szenvedéseir?l beszélni, ezért semmi kilátás nincs a film megvalósulására. A forgatókönyvet az azóta elhunyt Kardos Pista barátommal írtuk 5-6 évvel ezel?tt, amikor még a Duna TV elnöke voltam. Pályáztunk és valami elenyész? összeget kapott is az elképzelés, ami arra volt jó, hogy azzal már lehetett koprodukcíós társ és támogató után nézni. Sajnos a pénz nem jött Össze, ahogyan más játékfilm-forgatókönyvem esetében sem. Akkoriban nem gondoltam, hogy újabb dokumentumfilmet készítsek, hiszen az életemnek volt legalább 10-12 éve, amikor csak ilyeneket forgattam.
- Dokumentumfilmjei bemutatását nem próbálta megakadályozni a 80-as évek végén még Magyarországon hivatalosan szimatoló KGB-ügynökök hada?
- Dehogynem. A 25 részes Krónika harmadik része után ki is tört a balhé. Én úgy gondoltam, hogy a benne megszólaló tanárember. Gellért Sándor nagy szerelme egy orosz n?vel, el?segítheti a mindaddig er?ltetett, ezért az Istennek össze nem jöv? magyar-szovjet barátságot. Valakik jelentették a szovjet nagykövetségnek, hogy nézzenek már utána, mi történik a magyar televíziónál. A sorozatot ugyan leállították, de mivel mindenki tudta, hogy van még 22 része, ezért kés?bb újraindították egy éjszakai id?pontban. El?tte azonban az akkori elnök, Nagy Richárd bekérte a forgatókönyveket, és rájuk írta, hogy miket kell kihagyni. Én ezeket tudomásul vettem, és bizonyos mondatokat valóban át is alakítottam, vagy kihagytam, mert a 25 óra fontosabb volt, mint néhány módosított szó, vagy kifejezés. Ezeket a részeket a vágólányok adás után azonnal visszaragasztották, a rendszerváltozást k?vet?en már úgy ment le.
- Nem gondolt arra, hogy ezt a sorozatot videón vagy DVD-n kiadják?
- De igen, hiszen más régebbi filmeket is elég gyakran kérnek, amelyekb?l elég nehéz másolatot szerezni. Egyszer Magyar Bálint hívott a lakásomon, és azt mondta, hogy szeretnének sorozatot készíteni a Perg?t?zb?l, hogy az iskoláknak megküldve a tanuló ifjúság is tudjon róla. A végrehajtást rábízta valakire, akivel többször is beszéltem, de egy id? után közölték, hogy már más foglalkozik vele. Ezzel a személlyel is beszéltem, aztán egy harmadikkal is, de érdemi lépés mindmáig nem történt. Pedig el kéne juttatni az iskolákba, és a Nehézsorsúakat ugyanúgy meg kéne ismertetni a fiatalokkal, ahogyan az a Sorstalanság esetében történt. |
