|
Történelmi jelentőségű műemléképület sorsa után, magáról a történelemről, pontosabban olyan tragikus történelmi eseményről, amely bár hat évtizedes, napjainkban is keserű emlék sokaknak. 1944-45-ben Magyarországra érkező a német csapatokat kiűző Vörös Hadsereg katonái a magyar civil lakosok tízezreit vitték, ahogyan a katonák mondták "egy kis munkára" azaz malenkij robptra_ a Szovjetunióba. Ez a kis munka hosszú fogolytábort, kegyetlen bánásmódot jelentett, a sokaknak halált is. Megint másoknak betegséget, szenvedést, és több évnyi távollétet. A szovjet fogolytáborok a gulágok a rémségek világával ismertették meg a szerencsétleneket. A napokban az Egyesült Államokban élő magyar tudós házaspár kereste fel a Miskolc melletti település Felsőzsolca lakóit, azokat, akik közül többen a gulág foglyai voltak. Karcsai Nagy Éva riportja.
Rip: - Zsíros Sándor a Front alatt című könyv szerzője. Hogyan került kapcsolatba az Amerikában élő magyar származású dr. Várdi Bélával és dr. Várdi Huszár Ágnessel?
Zsíros Sándor: - Ez a kötet eljutott Amerikába is, barátom, aki ennek a könyvnek egyik szereplője, mert a szovjet fogságot megjárta Fodor Andornak hívták, arra kért, hogy fordíttassuk le. A fordítás költségeinek egy részét ő fedezte, és lefordították angolra, Molnár Erzsébet, az egyetem angol tanszékének adjunktusa, ez a kötet került el Pitsburgbe, így kerültünk a professzorhoz.
Rip: - Sokan nem is tudják, hogy 1944 november 29.-én Felsőzsolcán a második világháborúban nagy csata volt?
Zsíros Sándor: - Igen. Miskolc miatt. A Tiszától visszavonuló német és magyar csapatok itt Felsözsolca előtt készítettek egy állásrendszert. Ahol most mi vagyunk, itt a kastély, itt ment el ennek a háta megett tíz méterre kezdődött és átment Unga felé haladva, egészen Szikszóig, Turulig, egy több ezer német zászlóalj és egy magyar zászlóaljnak a töredéke, és velük szemben felsorakozott tíz nap alatt egy 25ezres hadsereg, több ezer ágyúval, november 29.-én reggel vagy ezer-ezerötszáz cső, ahogy akkor mondták lőtték Felsőzsolcát, a falu fele tönkrement, én is itt szenvedő részese voltam, mint tanúja.
Rip: - Hogyan? Mesélje el!
Zsíros Sándor: - Fiatalemberként, úgy, hogy még azon az éjjel körülbelül 160-180 civil zsolcait összeszedtek.
Rip:- Ön, hol volt ekkor, mit csinált?
Zsíros Sándor: - Én a pincében voltam, harminc más lövedékek elöl elbújt emberrel, és azon az este bejött két szovjet, húsz egynéhány éves tiszt és rám mutogatott, hogy gyere-gyere. Tőlem két-három évvel idősebb férfiakat, onnan abból a pincéből is elvittek. Egy Tóth Gyula nevű ott pusztult, nem is jött haza. De felnőtteket is vittek el, többek között édesapámat is, aki szerencsésen egy év múlva hazajött. De nemcsak őt, itt 180 civil embert szedtek össze, ehhez még 20-25 itt bújtatott zsidót. Ez tény, itt ebben a könyvben is leírjuk. Azzal az ígérettel hívták el, hogy igazolvány, dokumentet fognak kapni, majd összecsapták őket igazi foglyokkal, és így jutottak el gyalog Debrecenbe. Ez a könyv arról szól, akik túlélték, körülbelül egyharmada halt meg a zsolcaiaknak. Ötven év múlva elmondták nekem, hajtják őket az úton, de akkor már becsapott több más ezres fogolytáborba, amikor jön velük szembe egy szovjet egység. Valahol Tiszacsege környékén. Megállítják őket és lehúzzák a férfinak a lábáról a csizmát, a zsolcai, Szolga Miklósnak hívták és egy női cipőt adnak rá, december van, esik a hó. Mire ez a férfi leért Debrecenbe, két nap alatt, akkorára vérzett a lába és tüdőgyulladásban, ott halt meg. Ebbe a könyvbe ezeket mondják el, Helyökeresztúrban a községháza padlására zárták fel őket, majd, amikor jöttek le hajnalban, akkor a szovjet katonatiszt odaállt és a prémeket, melegebb dolgokat levették, elvették. Aztán Debrecenből Fogsányba és Focsányból ki a gulágokra. A táborokba, iszonyatos volt az útjuk, éppen olyan, mint ahogy a németek vitték a zsidókat.
Rip. - A Front alatt című könyv érdekessége, hogy a korabeli dokumentumokat összeveti azoknak az embereknek az elmondásával, akik visszajöttek a fogságból?
Zsíros Sándor: - Igen, köszönöm szépen, hogy segít valóban így van. A feltalálható, nagyon kevés dokumentumot kutattam én fel, és ötven év múlva 11 ember volt elérhető, tulajdonképpen 13, csak az Amerikába szakadt barátom, az nem itt élt, de levélben beszámolt, ebben a könyvben az is benne van. Wagner Ella asszony, akinek a naplója szerepel, nem ő neki, hanem az ö általa Szovjetunióból hazalopott napló, amelyet a bátyja írt, titokban, aztán a bátyja meghalt és ö hazahozta ezeket a kincseket érő naplókat, a szovjet gulág életről, perdöntő bizonyítékokat.
Rip: - Dr. Várdi Béla és Dr. Várdi Huszár Ágnes, több évtizede fáradozik azon, hogy Amerikában minél többen megismerjék a magyarság történetét.
Dr. Várdi Béláné: - Mindig azokat a történeteket keressük, ami összeköti a tudományos kutatásunkat Magyarországgal. Egész életemben nagyon fontos volt számomra a magyarságom, ezt édesapámtól tanultam, mert Ludovikát végzett magyar katonatiszt volt, második világháborúban harcolt és egy ilyen nagyon mély hazafias érzése volt haláláig és ezt én átvettem a három gyereke közül a legjobban és mivel hogy a férjem történész lett, én irodalomtörténész, mindig azokat a témákat keressük, ami összeköti a tudományos kutatásunkat Magyarországgal.
Rip: - Férje elárulta, hogy a gulágok történetével Ágnes kezdeményezésére kezdtek el foglalkozni?
Dr. Várdi Béláné: - Elmondom, hogy hogyan történt. Megírtam ezt a Mi mi? Című regényt, nagyon sokan olyanok is elolvasták, akik magyarok is, de amerikaiak is sokan írtak róla és az egyik, aki a recenziót írta, Cseh Tibor nevű, nagyon neves, Amerikában nagyon neves, kultúrtörténész azt mondta, hogy miután a regény befejeződik 45-ben, mert a főhősnő és a férje kikerülnek, mint ahogy az én szüleim is kikerültek 45-ben, külföldre, hogy meg kellene írni, hogy mi történt akkor Magyarországon? És akkor elkezdtem kutatni, rájöttem, hogy volt ez a gulág. a férjem már tudott erről természetesen, mint történész. Kaptunk is egy kutatásra segítséget az egyetemünktől, és akkor interjúvoltunk jó sok embert, meg Nyíregyházán találkoztam egy fiatal hölggyel, meg sok fiatallal, akik mondták, hogy igen a nagymamája ott volt, vagy a nagyapja. De soha nem beszéltek róla, mert meg volt tiltva. Aztán írtam egy cikket angol nyelven a Magyar nők a qulágban. Terhes asszonyokat vittek el és fiatal lányokat, 16-17 éveseket, sokszor úgy szedték őket össze, hogy azt mondták, hogy na egy kis munkára, na gyertek, most kimentek a németek, itt vannak az oroszok, kis munkát kell végezni, hogy rendbe hozzuk az országot és akkor összegyűjtötték ezeket a fiatalokat, 15-16 éveseket is, és mondjuk 25-30 évig elvitték őket gyűjtőtáborokba, Miskolcon is volt egy, meg Debrecenben, és akkor nem is jöhettek többet ki. a szüleik könyörögtek, hadd adjanak nekik ruhát, meg ilyesmit, bevagonírozták őket és kivitték. És aztán persze messze Szibériába is.
Rip: - Miért jött Felsőzsolcára? Dr. Várdi Béla történész.
Dr. Várdi Béla: - Mikor megismerkedtem levélen keresztül Zsíros Sándor tanár úrral, nyugdíjas tanár úrral, aki szintén foglalkozik a gulággal és ez a kapcsolat kiadott egy könyvet ´94-ben. 11 volt gulágos. még aki élt, azt körülvitte, megmutatták neki, hogy hol vitték öt 44-45-ben az oroszok a gulágra. Nem találtam egyetlen egy szintetikus munkát, amit 1990 óta írtak, amikor lehetett volna, amelyik több mint négy-öt sort szánt volna erre a kérdésre. Ez nekem egyszerűen hihetetlen, egy orosz történész szerint, 45millió ember halt ott meg, hét és félszer annyi, mint a Hitler karmaiban és alig tud valaki valamit erről, mert annyira el volt ez tiltva, nem lehetett róla beszélni és például, amikor lenn voltunk a múlt héten Pécsett, egy egyetemi kollegám azt mondta nekem, hogy én ismertem olyan embereket, akik a Gulágon voltak, és olyanokat is ismertem, akik Szibériában is voltak, de azt sem tudta, hogy a Gulág az a negyvenezres tábor, az egész, az mind gulág. Egy olyan orosz kifejezésnek a rövidítése, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a kényszermunka és alatt képző táborok főhatósága, vagy valami ilyesmi, Szibéria is benne van, meg sok minden más. Tehát azt sem tudta, az a tanult egyetemi tanár, hogy mi is az a gulág Vannak történészkollegák, jelentős történészek, akik, amikor felhoztuk ezt neki feleségemmel együtt, hogyhogy erről nem írtak abban a hétszáz oldalas könyvében? Azért nem írtam, mert én nem tudok róla semmit, mert valahogy ez el volt hallgatva. 2004 május huszonvalahányadikán megjelent egy cikk a Washington Post című nagyon jeles amerikai napilapban, ahol leírja ez a hölgy, az újságíró, hogy Moszkvában járt, meglátogatott egy középiskolát, azzal a céllal, hogy megtudja, hogy hogyan is gondolkodnak ezek a fiatal oroszok, mióta a Szovjetunió szétesett. 90 százalékuk visszavágyja a Szovjetuniót, mert akkor szuperhatalom volt, most meg nem. Megnézte a hivatalos tankönyveiket, abban a gulág szó nincs benne. Elment ahhoz a történészhez, aki ezt a részét írta. Az orosz történész azt mondja, hogy azért nem említette meg a gulágot, mert nem tudom, hogy 50millió vagy csak 15millió pusztult el ott, tehát inkább nem említem. Tehát egy hivatalos orosz tankönyvben az a szó, hogy gulág nincs benne.
Rip:- Minden esetre, ön és felesége felvállalta, több interjút készítettek, meg felkutatták a fellelhető irodalmat, hogy ezt feldolgozzák, a könyv megjelenése, mikor várható?
Dr. Várdi Béla: - Egy ilyen rövidebb változata, angol változat az talán jövő tavasszal, vagy nyár elején megjelenik, mi szeretnénk használni a kurzusainkban, mindattól függ, hogy tulajdonképpen találunk egy megfelelő kiadót. Magyarul is meg akarjuk jelentetni, a nagy vaskos kötet az még várat magára, éppen azért, mert rengeteg interjúnk van, és annak az átírása, nagyon-nagyon fáradtságos, egyszerű emberek beszélnek, egyszerű módon, ismétlik egymást, ki kell szűrni a lényeget és ugye azt utána pedig angol változatban azt még mind le kell fordítani.
Rip. - A Pittburgi egyetemen, minden esetre fogják használni ezt a könyvet? Vajon a magyar egyetemeken fogják-e?
Dr. Várdi Béla: - Hát én nagyon remélem, hogy fogják, mert nagy szükség van rá. Magyar rabszolgák a szovjet gulág táboraiban. Ketten írtuk. Az első része tulajdonképpen azzal foglalkozik, mi is az a gulág? Hogy került ez Magyarországra ez az egész ügy, hogy szedték össze az embereket? A második rész pedig arról szól, hogy milyen volt ott az élet kinn a rabszolgatáborokban és ezt tulajdonképpen csak egy bevezető ahhoz a könyvhöz, amit majd írunk. Magyar lévén, természetesen ugye az ember szeretné, hogyha a hazáját megismernék. Ez egy olyan óriási szenvedés, egy olyan óriási emberveszteség, hogy erről illik tudni. Említem azt a Bien Györgyöt, akit 15-16 éves korában került oda ki, mikor kikerült Amerikába és megírta az emlékiratait, akkor egy névrokonához került Izraelbe, aki a német haláltáborban volt, és azt mondta, hogy amikor elolvasta a munkát, úgy érezte, hogy egy német haláltáborban volt ő is, csak te nem félévet, hanem tíz és félévet. Könyvemet egyetemen is fogok használni, ez nemcsak egy szintetikus összefoglalás lesz, hanem azért lesznek benne hátul ilyen részletek ezekből a vallomásokból. Kimutatják ennek a borzalmait, tehát ez a diák ezeket olvassa, azoknak az embereknek a szavaival, akik ott éltek és ott pusztultak el, vagy nagyrészük ott pusztult el, azoknak a leírását. |
